Amikor a szülők tanítót keresnek alsó tagozatos gyermeküknek magyarból, matematikából vagy olvasásból, nagyon gyakran ugyanazzal a kéréssel fordulnak hozzám:
„Olyan valakit szeretnénk, aki személyre szabottan foglalkozik a gyermekünkkel, lehetőleg jön házhoz, és persze ne legyen túl drága sem.”
Ez teljesen érthető igény. Minden szülő azt szeretné, hogy a gyermeke a lehető legjobb figyelmet kapja, biztonságos közegben, kényelmesen, otthonról. Mégis azt tapasztalom, hogy amikor szóba kerül az online korrepetálás, sok szülő szinte azonnal elzárkózik tőle.
Ennek hátterében legtöbbször nem rossz szándék áll, hanem félelem, bizonytalanság és sok korábbi rossz élmény vagy tévhit.
Sokan még mindig úgy képzelik el az online órát, hogy a gyermek ül a gép előtt, passzívan nézi a képernyőt, elfárad, elkalandozik, és igazából nem is történik valódi kapcsolódás a tanítóval.
Van, aki attól fél, hogy a gyermeke nem tud majd figyelni.
Más azért bizonytalan, mert nem szeretné még többet képernyő előtt látni őt.
És olyan szülővel is gyakran találkozom, aki azt gondolja, hogy az online óra szükségmegoldás, de semmiképp sem lehet ugyanolyan hatékony, mint a személyes jelenlét.
A legtöbb kifogás, amivel az online órákkal kapcsolatban találkozom, általában ugyanaz:
„az én gyermekem nem tud figyelni”,
„nagyon mocorog”,
„könnyen elkalandozik”,
„az iskolában is ezt mondták róla”.
Ezek sokszor valós tapasztalatok, ezt nem is érdemes megkérdőjelezni. Ugyanakkor nagyon fontos látni, hogy a figyelem nem mindig egyszerűen „van” vagy „nincs”, hanem nagyban függ attól is, milyen feladatot kap a gyermek, hogyan kapja azt, mennyire szól róla, és mennyire tud kapcsolódni hozzá.
Ha a gyermek az igényeinek, képességeinek és érdeklődési területeinek megfelelő tananyagot kap, és azt számára megfelelő módszerekkel dolgozzuk fel, akkor a figyelme nagyon sok esetben nem szétesik, hanem éppen összegyűlik és fókuszálódik.
Melyik kisgyereknek ne lenne izgalmas ha a kedvenc mesehőseivel tanulhatja a szorzótáblát?
Tudatosan építem fel az óráimat. Ha például tudom, hogy egy gyermek rajong egy bizonyos állatért, akkor könnyen lehet, hogy a következő órán már olyan feladatokkal dolgozunk, amelyekben ez az állat valamilyen formában megjelenik. Ilyenkor a feladat hirtelen nem egy „kötelező tananyag” lesz a számára, hanem valami olyan, amihez örömmel kapcsolódik.
Természetesen vannak gyerekek, akiknél valódi figyelmi nehézségek állnak a háttérben, és ezt mindig komolyan kell venni. De a tapasztalatom az, hogy az a szülői félelem, hogy „az én gyermekem biztosan nem tudna online figyelni”, nagyon sokszor nem igazolódik be. Megfelelően megválasztott feladatokkal, tudatos órafelépítéssel és valóban személyre szabott munkával a gyerekek nagy részénél ez a probléma jelentősen csökken, sőt sokszor szinte meg is szűnik.
A valóság ma már egészen más.
A jól felépített, tudatos online fejlesztő vagy korrepetáló óra egyáltalán nem arról szól, hogy a gyermek mozdulatlanul ül és „nézi” a tanítót. Éppen ellenkezőleg: akkor működik jól, ha a gyermek aktív résztvevője az órának.
Én is így dolgozom.
Nálam egy online óra nem egyszerűen abból áll, hogy „beszélgetünk a képernyőn keresztül”, vagy közösen megoldunk néhány feladatot. Egy jól felépített online alkalomnak íve van, célja van, és minden percének szerepe van. A gyermek nem kívülálló, hanem benne van a folyamatban.
Az órák során helyet kapnak a tananyaghoz kapcsolódó, egyénileg válogatott feladatok, interaktív játékok, közös gondolkodás, figyelmet fenntartó váltások, sőt olykor még rövid stresszoldó gyakorlatok is. Ezek különösen fontosak lehetnek azoknál a gyerekeknél, akik szoronganak, könnyen elfáradnak, vagy korábban sok kudarcélmény érte őket.
Egy 60 perces online óra tehát nem „képernyőnézés”, hanem tudatosan vezetett közös munka, tanulás és öröm.
A gyerekek nagy része meglepően jól működik ebben a közegben. Sokszor még jobban is, mint azt a szülők előre elképzelik. Ennek egyik oka, hogy a mai gyerekek számára a digitális világ már természetes közeg. Ha ezt jól használjuk, nem elvonja a figyelmüket, hanem éppen segít fenntartani azt.
Az online térben ráadásul rengeteg olyan lehetőség van, amit személyes órán nehezebb vagy kevésbé változatos formában lehet megvalósítani. Interaktív feladatokkal, játékos megoldásokkal, vizuálisan jól követhető anyagokkal lehet dolgozni úgy, hogy közben a gyermek végig a tananyaggal foglalkozik.
És ami talán a legfontosabb: az online óra ugyanúgy lehet személyre szabott.
Egy jó pedagógus nem sablon szerint dolgozik, hanem a gyermekhez igazítja az órát, online is. Én is ezt tartom fontosnak.
Fontosnak tartom ugyanakkor azt is kimondani, hogy az online forma természetesen nem minden gyermeknek ideális. Vannak olyan élethelyzetek, személyiségjegyek vagy sajátos működési módok, amelyeknél ezt mindig egyénileg kell átgondolni. Nekem van ADHD-s és autista tanítványom is, tehát önmagában egyik sem zárja ki azt, hogy az online tanulás jól működjön, de itt különösen fontos a gyermek pontos ismerete, a megfelelő módszer és az órák tudatos felépítése.
Nem „általános feladatsorokkal” dolgozom, hanem mindig azt nézem, mire van szüksége az adott gyermeknek. Hol akadt el? Mi okoz neki feszültséget? Mivel lehet őt bevonni? Mikor kell váltani? Milyen típusú feladattal lehet sikerélményhez juttatni? Szenvedélyesen keresem az utakat, hogyan tudok hozzá eljutni!
Ettől lesz az online óra élő, személyes és hatékony.
Azt gondolom, hogy a gyerekek többségénél az online korrepetálás kifejezetten jól tud működni, sokszor jobban is, mint amikor valaki személyesen ott ül mellettük. A fejlődés ugyanis nem attól történik meg, hogy a tanító fizikailag jelen van, és „fogja a gyermek kezét”, hanem attól, hogy megfelelő-e a tananyag, személyre szabott-e a figyelem, jól vannak-e megválasztva a feladatok, illeszkednek-e a gyermek aktuális képességeihez, terhelhetőségéhez, és kialakul-e egy biztonságos, együttműködő kapcsolat a pedagógus és a gyermek között. Végső soron nem a fizikai közelség a döntő, hanem a módszer, a felépítettség és a tanító személyisége.
Sok szülő fejében még mindig az él, hogy az igazi segítség az, ha valaki házhoz megy. És valóban, ennek is megvan a maga helye. De ma már nem ez az egyetlen jó megoldás. Ráadásul a legtöbb család azt szeretné, hogy ez a segítség rugalmas, személyre szabott, szakmailag igényes, és lehetőleg megfizethető is legyen.
Talán érdemes lenne a kisebb gyermekeknél is nyitottabban tekinteni erre az oktatási formára. Hiszen ha sokszor természetesnek vesszük, hogy a gyerekek képernyő előtt játszanak, videót néznek vagy saját eszközt használnak, akkor talán annak is érdemes esélyt adni, hogy ugyanez a digitális közeg jól vezetve, tudatosan felépítve és személyre szabva a tanulásban is valódi segítséget nyújthat számukra.
